László Luca Gerda : Színterápia megnyitó

Kedves mindenki! Már többségetek biztos hallott róla, hogy kiállításom lesz Kisbéren. Erre szeretnélek titeket meginvitálni egy kisebb kedvcsinálóval. 🙂

Biztos hallottátok már azt a nézetet, hogy a színek segítenek bizonyos problémák megoldásában: hatásuk az emberi szervezetre tudományosan bizonyított tényeken alapszik. Ezt a jótékony hatást használja fel az ún. színterápia is. Megfigyelték egyes színek hatásait hosszú évszázadokon keresztül, majd az egyes problémákra olyan színt javasolnak, ami azt semlegesíti és előidézi a jó közérzetet.

Mivel az én kiállításommal párhuzamosan egy kicsit komorabb, fekete-fehér, de annál impresszívebb és elgondolkodtatóbb kiállítás látható, úgy hittem, itt az idő bevinni a színeket a kisbéri művelődési ház falai közé az én képeimnek formájában.

Persze nem szeretném lelőni előre, hogy milyen képeket láthattok majd ott, csak annyit szeretnék elárulni, hogy jó pár olyat, amit már elfelejtettetek valószínűleg, hogy van, és pár olyat is, amit még nem is tudtatok, hogy létezik. 🙂

A megnyitóról:

A WAMK-ot (Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár) megközelíteni legegyszerűbben Tatabánya/Komárom/Székesfehérvár irányából a 83-as útról Kisbérre bekanyarodva lehet. A templomnál menjetek egyenesen, Pápa felé, és nem sokkal a kereszteződés után megláthatjátok a szép színes művházat. 🙂

A megnyitó 16:30-kor kezdődik, de én valószínűleg már előtte is ott leszek.

A vendégkönyvet megpróbálom hasonló módon bonyolítani, mint az Álomnaplónál, tehát üveges lesz, és a végén azok közül, akik írtak bele, valaki egy kis ajándékot kap (értsd, egy A/4 nagyságú printet a képeim közül).

Remélem, minél többen el tudtok jönni! :))