Babafólió: Vilike

Valamiért mindig kihagyom azt a részt, amikor feltöltöm a képeket a blogra. Pedig igazán szeretném megmutatni a képeket, mert amikor fényképezni vagyok, rengeteg csodálatos élménnyel gazdagodom. Ezek, amiket most láthattok itt, valami olyasmi, ami nem volt betervezve. Egyszerre csak lettek.

Megteremtődtek.🙂

Te is szeretnél magadról és/vagy családodról portfóliót? Az árakért kattints ide, vagy írj egy mailt a lucy.loves.photos@hotmail.com-ra!

És ráadásnak itt a teljes anyag:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!

Portfólió fekete-fehér: Kriszti

Ma  egy hónapja voltam Tatabányán fényképezni Krisztit, a (volt) munkatársamat, tanítómat és barátnőmet.🙂 Rettentő jól éreztük magunkat, rengeteget locsogtunk, nevetgéltünk és fényképeztünk. A képeket már jó ideje odaadtam neki, de még nem jutottam el odáig, hogy blogot is írjak. Sok-sok sorozat hever még itt felhasználatlanul, de mégis úgy gondoltam, hogy talán ezt mutatom meg először. Egyrészt mert már régen csináltam, másrészt, mert szerintem jól sikerültek.🙂

Fekete-fehér képekre felkészülni! :))

László Luca Gerda : Színterápia megnyitó

Kedves mindenki! Már többségetek biztos hallott róla, hogy kiállításom lesz Kisbéren. Erre szeretnélek titeket meginvitálni egy kisebb kedvcsinálóval.🙂

Biztos hallottátok már azt a nézetet, hogy a színek segítenek bizonyos problémák megoldásában: hatásuk az emberi szervezetre tudományosan bizonyított tényeken alapszik. Ezt a jótékony hatást használja fel az ún. színterápia is. Megfigyelték egyes színek hatásait hosszú évszázadokon keresztül, majd az egyes problémákra olyan színt javasolnak, ami azt semlegesíti és előidézi a jó közérzetet.

Mivel az én kiállításommal párhuzamosan egy kicsit komorabb, fekete-fehér, de annál impresszívebb és elgondolkodtatóbb kiállítás látható, úgy hittem, itt az idő bevinni a színeket a kisbéri művelődési ház falai közé az én képeimnek formájában.

Persze nem szeretném lelőni előre, hogy milyen képeket láthattok majd ott, csak annyit szeretnék elárulni, hogy jó pár olyat, amit már elfelejtettetek valószínűleg, hogy van, és pár olyat is, amit még nem is tudtatok, hogy létezik.🙂

A megnyitóról:

A WAMK-ot (Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár) megközelíteni legegyszerűbben Tatabánya/Komárom/Székesfehérvár irányából a 83-as útról Kisbérre bekanyarodva lehet. A templomnál menjetek egyenesen, Pápa felé, és nem sokkal a kereszteződés után megláthatjátok a szép színes művházat.🙂

A megnyitó 16:30-kor kezdődik, de én valószínűleg már előtte is ott leszek.

A vendégkönyvet megpróbálom hasonló módon bonyolítani, mint az Álomnaplónál, tehát üveges lesz, és a végén azok közül, akik írtak bele, valaki egy kis ajándékot kap (értsd, egy A/4 nagyságú printet a képeim közül).

Remélem, minél többen el tudtok jönni! :))

Álomnapló vendégkönyv

Már pár hónapja vége van a pesti kiállításomnak, de azóta is azon gondolkodtam, hogy általában ha van vendégkönyv, akkor mindenki szeretné megnézni a bejegyzéseket benne. Hiszen nyilvános. Végre sikerült megtalálnom a módját, hogy megosszam és megköszönjem a csodálatos dolgokat, amiket írtatok.

Köszönöm szépen!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Tatabánya – We live in tiny matchboxes

 

Imádok tilt-shifteket készíteni. Annyira kedves és hálás dolognak tartom, hogy maketté változtatom az egész világot, hogy nem tudom megunni. Mostanában viszont azon gondolkodtam, hogy egy év eltelt a japán földrengés óta (egész pontosan ez az ötlet annak a napnak az évfordulóján jutott eszembe), amikor minden olyan könnyen elpusztult, mert ennyire kicsik, és jelentéktelenek vagyunk mi, és amiket építünk. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor tavaly januárban nálunk mozdult meg a föld.

Éppen ezért felmentem a Turulhoz többször is (valahogy sose fogtam ki szmogmentes időt, ami egyébként lentről nem látszódott) és elkészítettem ezt a sorozatot, tőlem nem megszokott módon csakis fekete-fehérben.

Így élünk a mi kis gyufásdobozainkban.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal is!

Monostori erőd – Go minimal!

Általában azt szoktam hallani, hogy absztrakt képeket készítek. Most, hogy teljesen rákaptam a fotónaplók készítésére, tényleg látom, hogy így van.🙂 Például, most a komáromi találkozó képeit készítettem el, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a minimalizmus és a színek, formák kölcsönhatásai uralják a képeimet.

Komárom, ahogy én láttam

All of us. Cute and badass. © László Luca Gerda

ENGLISH READERS CLICK HERE! (google translate)

Épp ideje egy beszámolót írni a szombati napról. Kicsit rendhagyó lesz, még soha nem csináltam firkás képeket, ez az első alkalom. De szerintem megérdemli ez az esemény, hogy most kezdjem el.

Március 10. Hogy mi is volt akkor? 11 deviáns (értsd: mindannyian deviantART tagok és alkotók vagyunk) találkozott Komárom majdnem szívében, hogy az akkor még friss fizikai és szellemi állapotukat teljesen és végérvényesen leamortizálják. A program az volt, hogy Dóri, Bea és Viki egy kis idegenvezetést tart nekünk Komáromban és Komárnoban egyaránt.

A főszereplők (kattintásra többet is megtudhatsz róluk):

Amikor odaértem, a vasútállomáson már helyes kis tömörülésben álltak. Berti vett észre először. Örömködés, satöbbi. Kaptak tőlem ehetetlen sütit (sógyurma dekorlinzer), majd álldogáltunk még egy darabig, hogy a győri Kornél és Kéti is befussanak.

Dóri is an angel (in most cases) © László Luca Gerda

Megbeszéltük, hogy először a monostori erőddel kezdünk, de ha már ott vagyunk, beugrunk a szomszédba egy kávéra és beszélgetésre is. Giginek mindenki a csodájára járt, hogy milyen ügyes és tehetséges  (mert annak ellenére, hogy -én legalábbis- régóta tartottuk vele a kapcsolatot, most találkoztunk vele először).

I've never seen a teabag like this! © László Luca Gerda

Miután mindenki elég koffeint vitt be, elindultunk az erődöt bevenni. A pénztáros néni elég ferde szemmel nézett ránk, de Bertalan egy kicsit megpuhította hamisíthatatlan Berti-stílusával. Hiába lakom közel Komáromhoz, az erődben még soha nem voltam. Amikor megláttam, hogy miért fizettem olyan borsos belépőt, kicsit elkeseredtem… Ennyi az egész? Egy nagy mező??

Végül kiderült, hogy nem. A nagy mező szélén megtaláltuk az istállókat, meg mindenféle kis lyukakat, katakombákat. Be is álltunk egybe, hogy készítsünk egy csoportképet. Persze nem volt olyan egyszerű működésre bírni a gépet, de aztán nagy ‘óóó’ közepette sikerült.

It's working now! © László Luca Gerda

A többiek kitalálták, hogy inkább felmásznak az erőd tetejére, hátha onnan jobb a kilátás.Peti, Sztív és én hátramaradtunk. Mi valójában fényképezni mentünk!😀 Bolyongtunk az istállókban, találtunk egy dekoratív folyosót, de mire újra hozzácsapódtunk volna a csapathoz, ők eltűntek. Elkezdtük járni a saját utunkat, vasutat találtunk, meg egy pincének kinéző valamit (ami mögött valamilyen lelátó-féleség lehetett).

The GREAT conceptual artists © László Luca Gerda

Like that. © Sárai Dorottya

Egyszercsak megjelent a nép többi része is, és elhatároztuk, hogyha már ilyen szépen összegyűltünk csinálunk egy csoportképet megint, kevésbé auschwitz-i környezetben is. A gépem a hídon, Dóri fényképez. Ezen legalább jól nézünk ki.🙂

All of us. Cute and badass. © László Luca Gerda

Lementünk a katakombákba Dóri vezetésével. Iszonyatos sötétség. Kicsit el is tévedtünk, de szerencsére véletlenül kitaláltunk onnan. Közben -csak hogy a körülményekről is szóljak pár szót- már mindenki elfáradt, hiszen aki fotózik az tudja, hogy nem 2kg cuccot cipelünk mi a hátunkon (én speciel az átlagosnál is többet cipeltem). Meleg volt, sütött a nap és én bőrkabátban voltam. Egy ideig.

The cat's name is: visli (sausage) © Sárai Dorottya

Mindenesetre, mire mindenki újra összegyűlt, megnéztük a kenyérmúzeumot, aztán el is indultunk szebb helyeket keresni. Esetünkben a komáromi tavat (sajnos már nem volt időnk átmenni Komárnoba) Az erődből kifele menet találtunk egy cicát és mivel Gigi nagyon rendesen nekiadta a virslijét, ezért a macskának a neve Virsli lett.😀

Big, bigger, biggest. Ducks be scared. © Kasznár Katalin

Rengeteg kacsa volt. Mi meg mint az őrültek, vettük elő a teleobjektíveinket és ültünk le a partra, hogy a kacsákat riogassuk. Szerencsére néha közelebb jöttek a kenyérdobáló kisgyerekek miatt, de még így se készült róluk (legalábbis nekem nem) értelmes kép. Végül már a megmaradt sógyurma-sütikkel dobálta őket Kéti, hogy nekem legyen valami akció-képem. A süti remekül látszódik.

Kapow, kapow © Tóth Viktória

Fél négy tájékán sajnos el kellett indulnunk a vasútállomás felé. Ilyenkor a  lábaim már annyira fájtak, hogy szinte nem is éreztem, hogy lépek. Az úton Kornél szórakoztatott Vikit és engem a csodálatos vicceivel. Hirtelen sajnos egy se jut eszembe.😦

The sad-sad goodbye © László Luca Gerda

A vasútállomáson eljött a nap szomorú része. Imi, Peti, Sztív és Berti elindultak Tatabánya irányába, Gigi pedig Kisbér felé. Épp hogy nem sírtunk, de azért egy két zsepit elővettünk integetni.

Én is elköszöntem a többiektől, beültem a kocsiba és szépen elhagytam Komáromot. Rettentő fáradt voltam, nagyjából annyira, mint nyáron az egyik esküvő alkalmával. Alig bírtam nyitva tartani a szemem vezetés közben. Otthon ledobtam magamról mindent és zuhantam is az ágyba.

Ennyi történt. Elnézést, hogy össze-vissza ugráltam a történetben, próbáltam a képeket követni. :)) Az igazi képek, amik nem rólunk szólnak, hamarosan következnek, valószínűleg a frompankawithlove-on, fotónaplóként.🙂

Már alig várom a következőt!